Vissza

Jótállás

A Cromax Kft. jótállási és szavatossági tájékoztatója.

 

A Cromax Kft. a szavatossági, jótállási igényt a gyártó, illetve annak képviselője felé továbbítja.
A szavatossági, jótállási ügyintézés a szükséges igazolások együttes rendelkezésre állása esetén indul meg. 
A jótállási igény érvényesítésére – a jótállásra vonatkozó fejezetcímben foglalt eltérésekkel - a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

A jótállás ideje
a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
c) 250 000 forint eladási ár felett három év.
A Cromax Kft. forgalmazóként jótállási igényt nem bírál el, minden esetben a jótállási igényt a gyártó, illetve képviselője felé továbbítja.

Jótállás bontott alkatrészek esetén
A bontott termék jellegéből adódóan nem új, már használt, futott, ezáltal élettartama kevésbé kiszámítható, nem előrelátható. 
Éppen ezért bontott termékre a Cromax Kft. kizárólag a saját szervizében történő beépítés esetén vállal beszerelési jótállást.
A beszerelési jótállás fogalma: a Cromax Kft. az általa forgalmazott bontott terméket az eladás pillanatában működőképes, rendeltetésszerű használtra alkalmas állapotában értékesíti és működőképes állapotban szereli azt be.
rendeltetésszerű használtra alkalmas állapotában értékesíti és működőképes állapotban szereli azt be.
Ezen túlmenően bontott termékre a Cromax Kft. jótállást nem vállal. A további használat során keletkezett hibákért felelősséggel nem tartozik.
A vevő a bontott termék megvásárlásával elfogadja a Cromax Kft. bontott termékek jótállására vonatkozó általános vásárlási feltételeit.
Azon bontott termékek esetében, amelynek minősége, rendeltetésszerű használatra való alkalmassága szemrevételezéssel megállapítható 
(pl.: karosszéria elemek, nem mechanikus, nem elektronikus termékek) a Cromax Kft. jótállást nem vállal.
A vevő vásárlásával elismeri, hogy adott bontott terméket szemrevételezte, átvizsgálta, annak minőségét megfelelőnek találta.

Jótállás elektromos alkatrészek esetén
A Cromax Kft. saját szervizében beépített elektromos termékek esetén a jótállás időtartama az új termékekre adott jótállás idejével megegyezik.

A jótállási igény érvényesítésének kizáró okai
Amennyiben bármelyik kizáró ok fennáll a jótállási igény automatikusan elutasításra kerül.
Nem áll rendelkezésre a termék.
A termék nem a Cromax Kft. által értékesített termék.
Nem áll rendelkezésre a vásárlást igazoló névre és címre szóló számla vagy annak másolata, amely egyben a jótállási jegy is.
A vevő nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy az előírásoknak megfelelően szerelték be az alkatrészt.
Nincs számla és hivatalos szerelői szakvélemény a szakszerű szerelésről.
A jótállási igény a jótállási időn túl érkezett be.
Az alkatrészt nem a gyárilag előírt körülmények között, és nem az előírt működési feltételeknek megfelelően működtették.
Az alkatrészt nem a megfelelő gépjárműbe építették be.
Bármilyen változtatást hajtottak végre az alkatrészen.
A meghibásodás természetes elhasználódás miatt keletkezett.
Az alkatrész meghibásodását baleset, bűncselekmény, szándékos rongálás vagy külső környezeti behatás, vis major okozta.
A termék elektromos termék, melyet nem a Cromax Kft. szervizében építettek be.
A termék bontott termék, melyet nem a Cromax Kft. szervizében építettek be.
Bármely esetleges további, jogszabályban rögzített jótállási kötelezettséget kizáró ok fennállása.

Ami a jótállás érvényesítéséhez szükséges
Jótállási igény benyújtása esetén az ügyintézéshez a következőkben felsoroltak együttes rendelkezésre állása szükséges. 
Amennyiben ezek közül bármelyik hiányzik, a jótállási igény automatikusan elutasításra kerül.
A jótállási igényt a vásárlás helyszínén (számla kiállítása helyén) lehet benyújtani. Webáruházon keresztül, házhoz szállítással rendelt termékek esetén a webáruházas kollégák adnak bővebb tájékoztatást.

A termék.
A termék vásárlását igazoló névre és címre szóló számla, amely egyben a jótállási jegy is.
A termék továbbértékesítése esetén a számlafolyamat összes számlája.
A termék beszerelését végző szakszerviz által kiállított javítási, beszerelési számla, a szakszerű szerelésről szóló beszerelési nyilatkozat, munkalap.
A meghibásodott termék kiszerelését végző szakszerviz által a szakszerű kiszerelésről szóló nyilatkozat, kiállított számla és munkalap.
Nyilatkozat a be-, illetve kiszereléskori kilométeróra állásáról.
A gépjármű egyértelmű beazonosítására szolgáló forgalmi engedély másolata.
A termék jellegének megfelelő kiegészítő mérési lapok (pl.: fékmérés eredménye).
Szükség esetén járulékos alkatrészek.
Beszállító, gyártó által kért egyéb igazolások.
A hibásnak vélt termék borítását tilos megbontani, mivel így már nem egyértelműen megállapítható a hiba keletkezése.

Gyári Opel alkatrészek jótállásával kapcsolatban a gyártó további követelményeket is támaszt a kivizsgálás során.
Ezek a követelmények a következők:
A hibás alkatrész kiszerelése előtt minden esetben értesíteni kell a Cromax Kft.-t.
A beszállító kiszerelt állapotban nem tudja megvizsgálni az alkatrészt. Azt az autóba beszerelt állapotban el kell juttatni egy, a beszállítóval egyeztetett márkaszervizbe, ahol a jótállási igényt elbírálják.

Amennyiben a jótállási igény elutasításra kerül, a vizsgálat díját a vevőnek kell fizetnie.
A hibás alkatrész jóváírása vagy cseréje csak a gyártó által jóváhagyott esetekben lehetséges.

Jótállási ügyintézés ideje
A jótállási igény elbírálásának ideje a vevő által benyújtott minden szükséges dokumentum együttes beérkezésétől számított 15 munkanap.
A jótállási igény elbírálásához külső szakértő, beszállító, gyártó bevonása szükséges a jótállási igény elbírálásának ideje a szakértői, gyártói, beszállítói vizsgálat idejével hosszabbodik meg.
A Cromax Kft. a külső, nem saját vizsgálatainak idejére és kimenetelére nem tud hatást gyakorolni.

A jótállási ügyintézés kimenetele
Elfogadott jótállási igény
Amennyiben a jótállási igény elfogadásra kerül, a Cromax Kft. értesítése alapján a vevő kérheti az elfogadott jótállási igény érvényesítését a 9.10. pont szerint.
Elutasított jótállási igény
Amennyiben a jótállási igény elutasításra kerül, a vevő az elutasításról szóló tájékoztatástól számított maximum 30 naptári napon belül kérheti a meghibásodott termék átadását. Ettől számítva az átadásra a logisztikai folyamatokat figyelembe véve a Cromax Kft.-nek 15 naptári nap áll rendelkezésére. 30 naptári napon túl jelzett igényeket a Cromax Kft. nem veszi figyelembe, ezen túl a meghibásodott alkatrész átadására nincs lehetőség.

Helyettesítés és jótállási ügyintézésből adódó felelősségvállalás
A Cromax Kft. a jótállási ügyintézésre átadott, meghibásodott termék helyettesítésére csere terméket semmilyen körülmények között nem biztosít.
A jótállási ügyintézésből adódó állásidő és egyéb járulékos költségek tekintetében a Cromax Kft. kártérítési felelősséggel nem tartozik.
A járulékos költségek megtérítésére felmerült igény esetén szakszerviz által hitelesített (aláírás és pecsét), dokumentált, A4 formátumú papíron, nyomtatott formában jegyzett kárfelmérés szükséges.

Jótállás 2020.

151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 248. §-ában foglaltakra figyelemmel a Kormány a következő rendeletet alkotja:

1. § *
(1) A Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott, az 1. mellékletben felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (a továbbiakban: fogyasztási cikk) e rendelet szabályai szerint jótállási kötelezettség terjed ki.
(2) A jótállási kötelezettség teljesítése azt a vállalkozást terheli, amelyet a fogyasztóval kötött szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül.
(3) Az e rendelet szerinti jótállás érvényességéhez, valamint a jótállásból eredő jogok érvényesítéséhez a vállalkozás az e rendeletben foglaltakon túl további követelményt nem támaszthat a fogyasztóval szemben, kivéve, ha a fogyasztási cikk megfelelő üzembe helyezése más módon nem biztosítható és a követelmény teljesítése nem jelent aránytalan terhet a fogyasztó számára.
(4) Ha a gyártó a fogyasztási cikkre az e rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a vállalkozást megillető jogok a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a fogyasztóra.
(5) A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára tér el. Az érvénytelen megállapodás helyébe e rendelet rendelkezései lépnek.

2. § (1) A jótállás időtartama:
a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
c) 250 000 forint eladási ár felett három év.
E határidők elmulasztása – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – jogvesztéssel jár.
(2) * A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
(3) Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.
(4) A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.

3. § (1) * A vállalkozás köteles a fogyasztási cikkel együtt a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában, amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát.
(2) A jótállási jegyet közérthetően és egyértelműen, magyar nyelven kell megfogalmazni.
(3) * A jótállási jegyen fel kell tüntetni:
a) a vállalkozás nevét, címét,
b) a fogyasztási cikk azonosítására alkalmas megnevezését és típusát, valamint - ha van - gyártási számát,
c) a gyártó nevét, címét, ha a gyártó nem azonos a vállalkozással,
d) a szerződéskötés, valamint a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának vagy - a vállalkozás vagy közreműködője általi üzembe helyezés esetén - a fogyasztási cikk üzembehelyezésének időpontját,
e) a fogyasztó jótállásból eredő jogait, azok érvényesíthetőségének határidejét, helyét és feltételeit,továbbá
f) az arról szóló tájékoztatást, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
g) a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a kiállítás során a képviseletében eljáró személy aláírását, elektronikus dokumentumon való átadás esetén az elektronikus aláírást.
(4) * A jótállási jegynek utalnia kell arra, hogy a jótállás a fogyasztó jogszabályból eredő jogait nem érinti.
(5) A vállalkozás az e rendelet előírásainak megfelelő jótállási jegyet elektronikus úton is átadhatja a fogyasztó részére. A fogyasztó részére elektronikusan átadott számla jótállási jegyként akkorfogadható el, ha tartalma megfelel e rendelet jótállási jegyre vonatkozó előírásainak is. A vállalkozás a jótállási jegy elektronikus úton való átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon köteles. Ha a vállalkozás a jótállási jegyet elektronikus dokumentumként nem közvetlen megküldéssel adja át, hanem letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátja azt a fogyasztó rendelkezésére, akkor az elektronikus jótállási jegy letölthetőségét a jótállási idő végéig nem szüntetheti meg, a letöltési cím elérhetőségét biztosítania kell. A vállalkozás a jótállási jegy elektronikus úton történő átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembehelyezését követő napon köteles.
(6) Vita esetén az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítését a vállalkozás köteles bizonyítani.

4. § * (1) A jótállásból eredő jogok – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása.
(2) A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti.
(3) A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.

5. § (1) A fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
(2) A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
(3) * Kijavítás iránti igény teljesítésekor a vállalkozásnak vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálatnak a jótállási jegyen vagy ahhoz csatoltanfel kell tüntetnie:
a) a kijavítás iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek az időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását,
b) a hiba okát és a kijavítás módját, továbbá
c) a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő visszaadásának időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását.
(4) * Kicserélés iránti igény teljesítésekor a vállalkozásnak a jótállási jegyen fel kell tüntetnie a kicserélés tényét és időpontját.
(5) Ha az e rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a vállalkozás részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.
(6) Ha az e rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a fogyasztó eltérő rendelkezésehiányában –, valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztó nem igényli a vételár arányos leszállítását, és a fogyasztó nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.
(7) Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási igény vállalkozás részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, – a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában – a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a fogyasztó
részére visszatéríteni.
(8) Az (5)–(7) bekezdés előírásai az 1. melléklet 8. pontjában felsorolt fogyasztási cikkek közül az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a 9.pontban meghatározott motoros vízi járműre nem vonatkoznak.

6. § (1) A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani.
(2) * Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás irántiigény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

7. § * Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat a PolgáriTörvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
7/A. § * E rendelet alkalmazásában gyártó: a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk (2) bekezdés d) pontjában meghatározott gyártó.
7/B. § *
(1) A 2–7. §-ban foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott szabályok szerint. (2) Az (1) bekezdésben megjelölt rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 60. napon lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépését
követően kötött fogyasztói szerződésekre kell alkalmazni.
(2) *

9. § * E rendelet 7/A. §-a a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk (2) bekezdés d) pontjának való megfelelést szolgálja.
Melléklet a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelethez *
1. Háztartási készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen hűtőszekrény, fagyasztó, kombinált hűtőszekrény, villanytűzhely, mosógép, centrifuga, szárítógép és ezek bármely kombinációja, mosogatógép, vasaló, vízmelegítő, fűtő-, légkondicionáló- és egyéb légállapot-szabályozó berendezés, porszívó, gőzzel működő tisztítógép, szőnyegtisztító-gép, padlósúroló- és fényesítőgép, varrógép, kötőgép, villanybojler, szivattyú;
2. villamos energiával működtetett konyhai kisgépek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen mikrohullámú sütő, kenyérsütő, kenyérpirító, kávéfőző, kávéfőzőgép, vízforraló, konyhai robotgép, grillsütő, olajsütő, ostyasütő, fánksütő, gofrisütő, szendvicssütő, elektromos palacsintasütő, elektromos pizzasütő, elektromos rotyogtatófazék, elektromos serpenyő, elektromos popcorn készítő, elektromos kontaktgrill, forgónyárs, mini tűzhely, rizsfőző készülék, tésztafőző, tojásfőző, ételpároló, légkeveréses főzőedény, gyümölcsaszaló;
3. gázkészülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen tűzhely, konvektor, gázkazán, gázbojler,gázgrill, gázzsámoly, gázsütő, gázperzselő, gázlámpa;
4. motoros kerti gépek és nem motoros kertészeti eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen kapálógép, fűnyíró, fűkasza, tologatós fűnyíró;
5. motoros kézi szerszámok 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen láncfűrész, fúrógép, ütvefúrógép, sarokköszörű, körfűrész, gyalu; 6. legalább egyéves kihordási idejű gyógyászati segédeszközök és készülékek, valamint
napszemüvegek 10 000 Ft eladási ár felett;
7. egészségmegőrző termékek és eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen elektromos masszírozó, mágneses termék, fényterápiás eszköz;
8. közlekedési eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen kerékpár, elektromos kerékpár, elektromos roller, quad, motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, személygépkocsi, lakóautó,
lakókocsi, utánfutós lakókocsi, utánfutó;
9. motoros vízi járművek 10 000 Ft eladási ár felett;
10. gyermekgondozási cikkek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen pelenkázó-, illetve mosdatóállvány, babakocsi, magas- és asztalra szerelhető etetőszék, biztonsági gyermekülés;
11. gyermekmegfigyelő berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen légzésfigyelő, szívhangfigyelő, bébiőrző;
12. gyermekhinták, csúszdák és hasonló tevékenységet igénylő gyermekjátékok bel- és kültéri, otthoni használatra 10 000 Ft eladási ár felett;
13. világítástechnikai termékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen lámpatest, fényforrás;
14. biztonsági riasztó- és jelzőberendezések 10 000 Ft eladási ár felett;
15. elektronikus hírközlő végberendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen telefon, mobiltelefon, telefax-készülék, több funkciós készülék;
16. híradástechnikai készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen üzenetrögzítő, kihangosító készülék; műholdvevő és AM Micro antenna rendszerek és ezek részegységei, televízió, projektor,videomagnó, rádió, autórádió, rádiós ébresztőóra, műholdas helymeghatározó, lemezjátszó, szalagosés kazettás magnó, CD-felvevő és lejátszó, DVD-felvevő és lejátszó, játékkonzol, Blu-ray lejátszó és -író, asztali médialejátszó, egyéni hangrendszer, keverőasztal, erősítő, hangszóró, hangfal, mikrofon ésfülhallgató, head-set;
17. információtechnikai készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen asztali számítógép,laptop, note-book, tablet, PDA, monitor, nyomtató, szkenner, fényképezőgép, film- és hangfelvevő kamera, videokamera és camcorder, diktafon, fotónyomtató, film- és diaszkenner, MP3 és MP4 lejátszó, hordozható médialejátszó, pendrive, memóriakártya, akkumulátor-töltő, számológép, zsebszámológép;
18. irodatechnikai berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen iratmegsemmisítő, fénymásoló, laminálógép;
19. írásvetítők és filmtechnikai berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen film- és írásvetítő, filmnagyító, filmelőhívó- és filmfeldolgozó készülék; 20. optikai eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen távcső, látcső, mikroszkóp, teleszkóp;
21. hangszerek 10 000 Ft eladási ár felett;
22. órák és ékszerek 10 000 Ft eladási ár felett;
23. bel- és kültéri bútorok, fekvőmatracok 10 000 Ft eladási ár felett;
24. mérőműszerek, generátorok, tápegységek 10 000 Ft eladási ár felett;
25. lőfegyverek 10 000 Ft eladási ár felett;
26. sporteszközök, vadászathoz és horgászathoz kapcsolódó eszközök 10 000 Ft eladási ár felett;
27. villamos energiával működtetett szépségápolási eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen hajszárító, hajformázó, testszőrnyíró gép, epillátor, villanyborotva;
28. nemes és félnemes szőrmésbőrből készült szőrmeruházati termékek 50 000 Ft eladási ár felett;
29. az előzőekben felsorolt termékcsoportokhoz tartozó termékek tartozékai és alkotórészei 10 000 Ft felett
30. nyílászárók 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen ablak, kül- és beltéri ajtó, garázsajtó;
31. árnyékolástechnikai eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen kézi vagy motoros meghajtású redőny, reluxa, napellenző, szalagfüggöny;
32. kaputelefon, riasztóberendezés, kamerás megfigyelőrendszer 10 000 Ft eladási ár felett;
33. garázskapu és egyéb kapu meghajtás, vezérlés 10 000 Ft eladási ár felett;
34. zuhanykabin, kád, csaptelep 10 000 Ft eladási ár felett;
35. napkollektor, napelemrendszerek 10 000 Ft eladási ár felett;
36. játék hoverboard, játék elektromos roller, játék drón 10 000 Ft eladási ár felett;
37. külön jogszabályban nyílt kategóriába sorolt drónok 10 000 Ft eladási ár felett.

Azon termékekre, amelyek eladási ára 10.000,- Ft, vagy az alatti, kötelező jótállás – jogszabály alapján – nem vonatkozik, ugyanakkor a fogyasztót megilletik a szavatossági jogok. 
A Ptk. 6:163. § (2) bekezdése alapján minden termékre - fogyasztói szerződés esetén - a termék átvételétől számított 2 éven belül érvényesíthető szavatossági igény.
A kötelező, jogszabályon alapuló jótállásra vonatkozó 151/2003.Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján a rendelet 1. mellékletében felsorolt termékekre 1 év jótállás vonatkozik. 

Kellékszavatosság
Bármilyen termék eladásáról is legyen szó, a kötelezett (termék eladója, a szolgáltatásnyújtást teljesítő fél) a termék hibájáért (pontosabban: a vásárláskor a termékben már meglévő hiba-ok miatt bekövetkező hibáért) kellékszavatossági felelősséggel tartozik.
Az adásvételi szerződésekben az eladói pozícióban lévő fél ezen felelősségét csakis a termék olyan hibája alapozza meg, amely hibának az oka már megvan a termékben a vásárlás pillanatában is, csak akkor még nem felismerhető (ezért nevezik rejtett vagy gyártási hibának).
Az eladó kellékszavatossági felelőssége objektív, vagyis független attól, hogy tudta-e, hogy hibában (pontosabban hiba-okban) szenvedő terméket adott el, vagy sem, tehát a jóhiszemű eladó is felel a hibás teljesítésért a vevővel szemben. (A rosszhiszeműség a vevő esetleges kártérítési igényének érvényesítése szempontjából releváns körülmény.)
A vásárló a Cromax Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
A vásárló a következő kellékszavatossági igényekkel élhet: kérheti a kijavítást, vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az a Cromax Kft. számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. 
Ha a kijavítást vagy a cserét nem kérte, ill. nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a vásárló is kijavíthatja, ill. mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra  a Cromax Kft.  adott okot. 
A vásárló köteles a hibát annek felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított 2 hónapon belül közölni, ugyanakkor a termék átvételétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. 
A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős.
A vásárló  a Cromax Kft. -vel  szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
A termék átvételétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket,  a Cromax Kft. -től vásárolta. 
6 hónap eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy a vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 
  
Termékszavatosság
Termék hibája esetén a vásárló - választása szerint -kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Az új Ptk. vezette be a termékszavatosság fogalmát, ami azt jelenti, hogy a vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (azaz a termék) hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy - ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges - a terméket cserélje ki. (Termékszavatossági igényként a vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.)
A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
A gyártó csak akkor mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy
- a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
- a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető, vagy
- a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.
A gyártónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.
Termékszavatossági igényét a vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. 
Termékszavatossági igényét kizárólag a termék gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a vásárlónak kell bizonyítania. 
Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet a vásárló. 
Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, ill. a kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét  a Cromax Kft.-vel szemben érvényesítheti.